Olyan fegyvert kap Ukrajna, ami elképzelhetetlen lett volna a háború előtt: ez lehet a legveszélyesebb eszköz Kijev arzenáljában

Olyan fegyvert kap Ukrajna, ami elképzelhetetlen lett volna a háború előtt: ez lehet a legveszélyesebb eszköz Kijev arzenáljában

Amikor Oroszország megindította az Ukrajna elleni inváziót, Moszkva egyik elsődleges célja a megtámadott ország „demilitarizációja” volt; eddig nagyon úgy fest, hogy ez a dolog a visszájára sült el. Nem csupán arról van szó, hogy a NATO eddig gigantikus mennyiségű nehézfegyvert küldött Ukrajnának, de olyan technikai eszközöket is megkapott Kijev, melyekről korábban még csak álmodni sem mert az ukrán vezetés, ékes példája ennek az MGM-140 ATACMS harcászati ballisztikus rakétarendszer. Egy olyan technikai eszközről van szó, amely, bár abszolút nem nevezhető „háborúdöntő csodafegyvernek”, biztos megnehezíti majd az orosz haderő dolgát az általuk „különleges műveletnek” hívott invázió során.

Bejelentette Putyin: mindenkit megbüntetnek, nemzeti gyásznap lesz vasárnap Oroszországban

Bejelentette Putyin: mindenkit megbüntetnek, nemzeti gyásznap lesz vasárnap Oroszországban

Ukrajna felé tartott az a négy elfogott terorrista, aki elkövette a pénteki krasznogorszki merényletet, számukra már egy átjárót is előkészítettek a határnál – állítja Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki beszédet intézett az imént az orosz nemzethez. Ebben bejelentette: március 24-ét nemzeti gyásznappá nyilvánítják, a terroristáknak "nincs jövőjük", a terrortámadás mögött állókat pedig mind megbüntetik. Eddig legalább 133 halottról lehet tudni, és 11 embert vettek őrizetbe.

Katonai delegációt küldött a NATO Kijevbe - Ilyen még nem volt, mióta kirobbant a háború

Katonai delegációt küldött a NATO Kijevbe - Ilyen még nem volt, mióta kirobbant a háború

Rob Bauer holland tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke március 21-én Kijevbe látogatott. 
Ez az első alkalom a 2022 februárjában kezdődött orosz invázió óta, hogy Kijevbe utazott egy NATO-hoz kötődő katonai küldöttség. A tengernagy beszédet mondott a kijevi biztonsági fórumon, amelyben kijelentette, hogy ottléte "annak bizonyítéka, hogy a NATO és Ukrajna közelebb került egymáshoz, mint valaha" - idézi a Kyiv Independent.

Politico: ez az egyetlen reális módja annak, hogy megbukjon Vlagyimir Putyin

Politico: ez az egyetlen reális módja annak, hogy megbukjon Vlagyimir Putyin

Vlagyimir Putyint belülről nem fogják váratlanul megbuktatni oligarcha üzlettársai, az orosz elnök valószínűleg nem súlyosan beteg, az orosz ellenzék pedig nem komolyan vehető jelenlegi formájában. Az egyetlen módja annak, hogy egyáltalán esély legyen arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megbukjon az, ha az orosz haderő veszít Ukrajnában – írja véleménycikkben Jamie Dettmer, a Politico riportere.

A harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet az olasz külügyminiszter, NATO-katonák Ukrajnába küldéséről beszélt Macron – Ukrajnai háborús híreink szombaton

A harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet az olasz külügyminiszter, NATO-katonák Ukrajnába küldéséről beszélt Macron – Ukrajnai háborús híreink szombaton

A NATO részéről "hiba lenne belépni Ukrajnába", "segítenünk kell Ukrajnát védekezni, de belépésünk az Oroszországgal való háborúba a harmadik világháborúval fenyeget" - hangoztatta Antonio Tajani olasz külügyminiszter pénteken. Emmanuel Macron francia elnök a németországi csúcstalálkozó előestéjén kijelentette, hogy megduplázná az Ukrajnába küldendő csapatok számát, dacolva ezzel Németország ellenkező álláspontjával, és hangsúlyozta Európa biztonságának fontosságát - írta meg a Cnbc. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.

Rettenetes terv szivárgott ki: ijesztő lépésre készülhet Putyin a győzelme után

Rettenetes terv szivárgott ki: ijesztő lépésre készülhet Putyin a győzelme után

A Cyber Resistance aktivistái feltárták Vjacseszlav Volodin, az orosz Állami Duma elnökének Vlagyimir Putyin elnökhöz írt levelét, amelyben az oroszországi elnökválasztás utáni intézkedésekre tesz javaslatot. A dokumentum az Orosz Tudományos Akadémia elméletén alapul, amely a rendszer diktatórikus átalakítását, és a "belső feszültségek külföldön történő levezetését" javasolja. Putyin egyetértését fejezte ki a javaslattal, úgy küldte vissza Volodinnak - tudósított az Ukrajinszka Pravda.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.